Logo Pic
venember83 2024. szeptember 29.

Danilo: „A Juve az otthonom kiterjesztése lett”

danilo_200.jpgA Genoa elleni mérkőzés után volt mit ünnepelni, hiszen sikerült begyűjteni a három pontot, a régóta gólínségben szenvedő Dušan Vlahović betalált, akciógólt is szerzett, Teun Koopmeiners is gólpassznak örülhetett, illetve Francisco Conceição is megszerezte első gólját bianconero mezben.

Emellett azonban a Juventus csapatkapitánya, Danilo is örömmel tekinthet vissza a meccsre, hiszen kivételesen ismét kezdő volt, illetve a Marassi gyepén játszott meccs volt számára a 200. mérkőzés a Juventus mezében.

„A Juventus az otthonom, a családom kiterjesztése lett! A 200 meccses mérföldkő elérése olyan dolog, amit életem egyik legfontosabb céljaként tartok majd számon. Azzal a bizonyossággal együtt, hogy aki a Juvéhoz tartozik, az örökre a Juvéhoz tartozik!” - írta ki a közösségi médiába a 33 éves védő.

Danilo 2019 nyarán érkezett a Juventushoz, s az elmúlt öt évben a csapat alappillére lett, minden évben 20-nál is több bajnokin volt kezdő az idei évig, edzőtől függetlenül, a lejátszott 200 bajnokin 9 gólt és 13 gólpasszt jegyzett.

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
Napi érdekes - 539
JTom • 8 nap
A kreatív adózás ára
Borsi Gergely • 7 nap
Az RB Leipzig elleni mérkőzés
Apuleius • 4 nap
Adj egy ötöst! - A hét 5 új rock/metal dala 2024/Vol39.
sunthatneversets • 9 nap
A Genoa elleni mérkőzés
Apuleius • 9 nap
Cikkek a címlapról
Vrooom, vrooom, vrooom – Bus kritika
Idén 25 éves a világ talán első munkáslehelyezős játéka, amit most a Splotter újra ki is ad, szokásukhoz híven, meglehetősen limitált példányszámban. Komoly rajongótábora van, pedig ez egy igencsak gagyi téma sokaknak. De megállja a helyét 2024-ben is még?
Látom, amit látsz
Alighogy túljutottunk a sokadik kánikulahullám okozta bódultságon, újra elkezdett felpörögni körülöttünk minden, hiszen beköszöntött az iskola, befejeződtek a munkahelyi szabadságolások, és a kultúra különféle területein is elindult az új évad. Már szeptemberben olyan sokféle program közül lehetett…
>