Zsúfoltan kezdődött az év, nehezen tudtam tartani a saját magamnak tett időkorlátokat is, de igyekszem időben kijönni a bejegyzéseimmel ezután. Most állatos/növényes rajzaimat osztom meg veled, néhány történettel a gyerekkoromból.

Iskolás koromban hazafelé a suliból meglátogattam egy-egy házőrzőt. Bármelyik irányt választottam hazajövetelre mindkét úton volt egy kutyus, akit megsimogattam, és megkínáltam a nekik meghagyott tízóraim maradékával. A gazdáik is engedték a kényeztetést. Hosszú volt így amíg hazaértem, de nagyon feltöltöttek ezek a találkozások. Manapság kutyákat, cicákat és még rengetegféle állatot rajzolok. Már ez is feltölt, hát még az, ha ezekkel tarkított pólót hordhatok, tárgyat használhatok nap, mint nap. Van olyan állat, akivel tudsz kapcsolódni, szereted a képét egy kis táskadísz formájában magaddal vinni nehezebb napjaidon?

Sokat sétáltunk a környékbeli utcákban annak idején, amikor még bőven másfél méter alatt voltam. Volt egy kert, amit már jó ideje nem ápoltak. Tele volt elburjánzott növényekkel, az egész egy nagy dzsungel volt a kerítésen kívülről nézve. Amikor egy kis eső volt, a kertből ki- és befelé is ömleni kezdtek a csigák. Én kisgyerekként odáig voltam értük. Annyira, hogy Anyukámnak is azt mondtam, hogy olyan édi vagy, mint egy kis csiga.
Azért, hogy nehogy eltapossák őket az arra közlekedő emberek, nővéremmel átszállítottuk a járdára tévedt csigákat arra az oldalra, ahova éppen tartottak. A csigamentő akciónk sok csigát menthetett meg a letaposástól akkoriban.

Egyik évben történt, jó néhány éve már, hogy nagy eső esett az utcánkban nyáron. Egyébként is elég esős nyár volt akkor. Utána gyönyörű pedig csodás napsütés világította be a teret. A kis békák textilmintaszerűen lepték el az utcát, hogy alig lehetett kikerülni őket, ha nem akartunk rájuk lépni. Nagyon cukik voltak. Sajnos azóta sem volt ilyenben részem.

Szerettem mindig a kertünkben tevékenykedni, vetettünk borsót, répát, kaprot, volt időnként hagymánk, dinnyénk, tökünk is. Szőlővel pedig tele volt a kert, mert régen szőlős volt a mi, és a szomszédunk kertje is. Volt cseresznyefánk, meggyünk, barackunk, és almafánk. Ribizli és egresbokrunk, és földieprünk. Szerettem segíteni, az ültetésben, öntözésben, gyomlálásban, szedésben, fejtésben is. Annyira, hogy kaptam is egy kis kertrészt, amit én gondozhattam. Bár szerettem a hasamat, szívesen ettem zöldséget, gyümölcsöt nyersen is, az én kertemben csak virágok voltak. A kedvencem a vasvirág, az őszi rózsa, a tátika és a büdöske volt. A gazolás is a feladataim közé tartozott. A kedvenc gazom pedig a tyúkhúr volt, amit könnyű kitépni. Kitépés után pedig a szomszédék tyúkjaihoz repítettem át a kerítés felett. Imádták a tyúkok, és én is szerettem, hogy szép lesz a kertem, és még a tyúkoknak is jót teszek vele.

Apukám a munkahelyéről kétszer is hozott haza sérült lábú galambot. Egy farekeszbe tettük, aminek egy drótrácsot raktunk a tetejére. Anyukám, aki egy gyerekkórházban dolgozott lekezelte a lábukat, adtunk nekik enni, inni, amíg meg nem gyógyultak. Amikor már rendbe jött a lábuk, felnyitottuk a fémhálót, ami a rekeszen volt. Egy kicsit még vonakodtak, de aztán szárnyat bontottak, és kirepültek a kertünkből. Anyukám megmentette ezeket a galambokat, amiknek esélye sem lett volna máskülönben életben maradni.
Anno tartottak galambot a szüleim, amikor még csak ketten voltak, de ekkor már csak néhány galambitató árulkodott erről.