Amikor megszülettem, és hazavittek a szüleim, még egy olyan házba vittek, ahol két oldalról, és elölről ugyan volt szomszéd kertes ház, de utca végi házként alig-alig volt több, ott a város szélén. Búzatáblák, almáskertek, szegélyezték a mi kis otthonunkat. Amikor sétáltunk, bicikliztünk Sok fácánnal találkoztunk, akik megriadva reppentek fel a magas fűből, vagy a bokorból, ami mellett elhaladtunk. Volt, hogy a mi kertünkben is leszállt, és sétálgatott egy-egy példány.

 A lovak iránti szeretet gyerekkorom óta kíséri az életemet, de nem kísérte mindig osztatlan siker a kapcsolatunkat. Volt a közelünkben egy kis lovarda, és a tavaszi szünetben minden nap jártunk a nővéremmel lovagolni. Akkor sem volt ez olcsó dolog, ezért állandóan fűznöm kellett a szüleimet, hogy hagy mehessek. Sokat sírtam is emiatt. Később egy másik, messzebb lévő helyre jártunk heti szinten 10 alkalmas bérlettel, ahova már busszal kellett menni. Amikor idősebb lettem a zsebpénzemből oldottam meg, hogy eljussak lovagolni, mivel ezeket az előbbi helyeket bezárták messzi, sétával, busszal, hévvel, stoppal tettem meg az utat a lovardákig, és vissza. Sok-sok időt vett el az utazás. Számos helyre jártam. Volt amikor hazafelé rátévedtem az autópályára, és vagy 30 percet kellett rajta mennem, amíg letérhettem róla, volt hogy ismeretlen autósok vittek el egy darabon, volt amikor két nagytestű kutya futott felém morogva, ugatva, és a gazdájuk az utolsó pillanatban hívta vissza őket. Egyszóval húzós helyeken jártam, hogy elérhessek a hőn áhított célomig abba a lovardába, ahova éppen jártam. 

Maszatnak hívták az első kutyánkat. Varázslatos körülmények között került hozzánk. Kora reggel keltem, mint rendesen. A családom többi tagja aludt, vagy csak épphogy ébredezett. Kaparászást hallottam az ajtó felől. Odasiettem, kinyitottam a bejárati ajtót, és egy kis fekete kutya ült a küszöbön. Nagyon aranyos kócos bundája, kis szakálla, és kicsit kunkori farkincája volt. Egyből megszerettem. Később kiderült, hogy Apukám egyik kollégája hozta, és snaucer-puli keverék. Mindenkit beengedett hozzánk, de ki már nem mehettek. A heves ugatás, és ugrálással tartotta vissza a távozni vágyókat. Mindenhonnan meg tudott szökni, lyukat ásott a kerítés alatt, áthúzta magát, és már szaladt is, amerre kedve volt. Így történt, hogy egyszer elkísért minket a nővéremmel az iskolába. Az osztálytársaink szalámis szendviccsel kínálták, de azt sem fogadta el mástól. Valahogy mégis sikerült őt később egy rosszindulatú embernek megmérgeznie, úgyhogy sajnos nem tudtuk sokáig élvezni a társaságát.

Két hét múlva ugyan itt! Addig ezeken a csatornákon találhatsz meg! Kövess, és elsőként értesülsz az új tartalmakról! Szia!