Régóta izgat minket a férjemmel, hogy szitanyomatot készítsünk. Egyszer aztán a férjem munkából hazafele jövet talált néhány kidobott szitát egy a munkahelyéhez közeli gyártelepen. Megkérdezte, hogy elhozhatja-e őket és igen volt a válasz. Nézegettük őket itthon és elindultak a gondolataink. Mint kiderült ez a fajta szita, amit találtunk pólónyomásra nem jó. Mi pedig pont ehhez szerettük volna használni. De ekkor már késő volt, teljesen átjárt minket az izgalom, hogy miket és hogyan fogunk csinálni a szitákkal, szitákra. Férjemmel utána jártunk a technikai részleteknek. Szerencsére hozzánk közel volt egy bolt, ahol árultak szitaszövetet, festéket és mindent, ami kell.

Elkezdtem mintákat tervezni és pólónagykereskedéseket keresni, ahol nekünk tetsző, minta nélküli, színes pólókat lehet venni. Ki volt írva egy kézműves vásár egy-két hónappal későbbre. Gondoltuk kipróbáljuk milyen a kézműves vásározás és mennyire fog tetszeni az embereknek az általunk készített kézműves póló. A céldátum tehát adott volt, így be volt határolva, hogy mivel, meddig kell készen lennünk. Megterveztük mit, mikor, hol tudunk csinálni; A tervezőmunkát itthon, hét közben, a gyakorlati részt pedig a műhelyben, hétvégén. Soknak tűnt 1-2 hónap, de a munka oroszlánrészét csak hétvégén tudtuk elkészíteni. Fogytak a hétvégék. Nehezítésként ez-az (pl. gyermekprogramok) jöttek közbe még.

Már megvoltak a nyers pólók (főleg gyerekméret, de felnőtt férfi, női is volt köztük). Megvettük a festéket, a rákelt -az az eszköz, amivel a festéket lehet felvinni-, a szitakimosót és a zsíroldót is. Hét közben a mintatervezéssel bíbelődtem. Az állatkertben készült krokijaimat -5 perces vázlataimat- alakítottam, dolgoztam össze szöveggel egy grafikai programban. A család már minta formájában odáig volt az elképzelésekért. Nővérem tanácsára még készítettem dínós mintákat is. Végül vagy húszra rúgott a tervek száma.

Egyik hétvégén aztán a beszerzett anyagokkal együtt elmentünk a műhelyünkbe, ami Anyukám kertjében volt. Férjem közreműködésével létrejöttek a szitáink a régi szitakereteket felhasználva, átméretezve, kicserélve a szitaanyagokat. Azokat a szitaanyagokat is lemostuk azért és később, mikor egyre több mintánk lett arra is került lenyomtatni való minta. A keretek elkészítése után ráfeszítettük a nagyobb lyukú, új szitákat a keretekre. Lemostuk zsírtalanítóval, megvártuk amíg megszárad és ezután kezdődhetett a munka érdemi része. A sötétkamrában előzőleg összekevert fényérzékeny anyagot a sötétben laborlámpánál felkentük a szitákra. Próbáltuk ecsettel, rákellel is. Ecsettel nem volt túl eredményes, mert sok anyagot vittünk fel vele a szitára és egyenletlen volt a vastagsága is. Sok anyagot kidobtunk így, és még lemosni is nehezebb volt az elrontott szitát. Ahol vékony volt a felvitt anyag, ott gyorsan száradt, ezzel szemben a vastagon felvitt részen szinte kivárhatatlan volta száradás. Nem egyszer belenyúltunk és felkaptuk a fényérzékeny anyagot az ujjunkkal amikor ellenőriztük, hogy megszáradt-e már a szita. Sokat kísérleteztünk, míg a kívánt végeredményt elértük.

Miután teljesen megszáradt a szita, elkezdtük felhelyezni a maszkokat. Maszknak egyszerű nyomtatópapírt használtunk, erre nyomtattuk ki a mintát. Ezt a sötétben be kellett olajozni egyenletesen, hogy áttetszővé váljon a papír. A maszk pozitív, mivel az érzékenyítő anyag ott keményedik ki, ahol napfény éri. Így a szita negatív lesz, és a pólóra ott kerül nyomtatáskor festék, ahol a maszkunk fekete volt. Az egyenletesen beolajozott papírt a sötétben, nyomattal a szita felé ráraktuk a szita külső oldalára. Ezzel két dolgot értünk el: a nyomat állása meg fog egyezni a tervezett kép állásával, és kisebb az esélye az alávilágításnak. A levegőt kimasszíroztuk a maszk alól, óvatosan ráraktuk a leszorító üveget. A szita belső oldalára falemezt raktunk, hogy innen ne érhesse fény. Ezután az egész "szendvicset" kivittük a napra, és elkezdődött a levilágítás. Ez néhány másodpercet vett igénybe. A levilágítás ideje a napfény intenzitásától függ, a fotoemulzió színváltozásából lehet következtetni arra, készen vagyunk-e. Ha elkészült a levilágítás, folyóvízben óvatos simogatásokkal ki kell mosni a szitából a nem exponálódott fényérzékeny anyagot. Alaposan kell kimosni a szitát, akkor nem tud utána besötétedni máshol, ahol nem szeretnénk. Azért ne esünk neki, mint tót az anyjának, mert akkor felsérthetjük a maradandó részt -ahol a minta tényleg ott van- és a szitát is.

Ha tetszett olvasd el a folytatást is!

Találkozunk jövőhéten! Sziasztok! 

Ezeken az oldalakon és csatornákon megtaláltok. 

https://www.instagram.com/bartacreativestudio

https://www.facebook.com/bARTamuhely​​​

https://www.facebook.com/bartacreativestudio

https://www.bartacreativestudio.com/​​

Ez pedig itt a támogatói oldalam.

https://www.donably.com/barta-creativestudio​