2020. dec 04.

Díszlet a játékokhoz

írta: Sz. Barta Ágnes
Díszlet a játékokhoz

Készítettem néhány díszletet már életem folyamán. Ezeknek a műveknek mindegyike gyerekeknek készült. Az ilyen díszletek általában nagyok és színesek, hogy figyelemfelkeltőek legyenek, mert a célközönség a színes, vidám dolgokat szereti.

cica_es_kacsa.jpgTöbb állatos bábot készítettem nagy kartonra egy kis társulat "Vuk" című előadásához.

nyul_es_beka.jpgEgy nagy vászonra pedig egymás mellé festettem a történet képeit. Az előadás alatt tekerték ki a vásznat, úgy hogy a vásznon mindig a történetben szereplő következő képet láthattuk, mintha egy nagy diafilmet vetítenének le nekünk.

dia.jpg

Egy ideje gyerektáborokat rendezünk nyaranta gyerekeim nagynénjével. A kitalált játékokhoz én szoktam készíteni a díszletek nagy részét. Készítettem az egyik táboros tematikánkhoz tojástartó kartonból virágokat. Ezeket akrilfestékkel festettem meg, hogy szép színesek legyenek. 

Egy másik díszlethez -a "karácsonyihoz"- készítettem kartonból almákat, angyalokat egyéb díszeket. A kartonra festett gyümölcsöket és egyebeket kivágtam ollóval, hogy a gyerekek majd kidíszíthessék vele a vászonra festett fenyőfámat. A fenyőfámat körülbelül 0,5m X 1m-es vászonra festettem.  A vásznat hungarocell táblához rögzítettük. A díszeket gombostűvel lehetett rá feltűzni. Gyönyörű karácsonyfát készítettek belőle a gyerekek.

fenyo.jpg

karacsonyfadiszites.jpg

Festettem májusfához nagy lombhullató fát vászonra, hasonló méretben, mint a fenyőfát. Ezt is ki lehetett díszíteni szalagokkal. Ehhez ugyanazt a hungarocelltáblát használtuk merevítésnek, mint a fenyőnél, és erre a fára is gombostűvel kerültek fel a szalagok.

fa.jpg

A hungarocelltábla használatban volt a festett kakasomnál is, amit a népi játékhoz a kakasdobáshoz készítettem. Ehhez a hagyományos játékhoz egy körülbelül 1m X 1m-es vászonra festettem meg a kakast.

kakasdobas.jpg

Készítettem fadarabokból és kötélből tutajokat, amit egy szintén nagyszerű játékhoz használtunk fel. Gyorsan kell feltekerni a 2 méter kötelet, ami az egyik végén a tutajhoz másik végén egy plusz fadarabhoz van kötve. A tutajok a földön egymás mellett helyezkednek el. A köteleik a leghosszabbra vannak kihúzva. Amikor indul a játék a gyerekek a kötelet tekerik fel a plusz fadarabra a tutajt a földön húzva. Ily módon halad a tutaj előre. Akinek jó a finommotorikája az könnyen az élre törhet, ha valakinek nem jó, a tutajos játék gyakorlásával fejlesztheti.

 A tutajkészítésről később filmet is készítettem. Itt láthatjátok!

Hungarocell tojásokat díszítettem filccel. Egy nagy, 30 cm-es és néhány kisebb, 10 cm-es tojást. Ezeket aztán a tojásgurító játékhoz használtuk, ami húsvéti hagyományokra épül. Ezt a játékot is nagyon élvezték a gyerekek.

tojasdobas.jpg

Szintén a táborhoz fahalalkat is készítettem a férjemmel. Ezeket aztán születésnapi bulin is előszeretettel használtuk. A fából dekopír-fűrésszel kivágott halakba 'U' szöget kalapáltunk, hogy oda akadhasson be a horog. A halakat csiszolni és festeni is kellett, hogy ne álljon szálka senkinek se a kezébe, és hogy szép legyen. A horgászbotot egy botból, egy darab kötélből és egy horogból készítettük hozzá. Kifogástalan lett vele a halak kifogása. Megunhatatlan játék, de némi türelmet és kézügyességet igényel!

halasz_jatek.jpg

Sziasztok! Remélem tetszett a 100. rész! Ünnepeljetek velem! Ez alkalomból is meginvitállak titeket karácsonyi nyeremény játékomra. A részleteket itt találjátok. Nektek melyik volt a kedvenc részetek? Írjátok meg megjegyzésben! Jövő héten találkozunk! Jó hétvégét és kellemes hetet!

Szólj hozzá

játék nyúl videó előadás fa cica gyerekek kacsa tojás kakas halak béka báb vászon fenyőfa tutaj diafilm gyerekekkel fából hungarocell tojásgurítás bartacreativestudio kakasdobás halászjáték