7 Adventi vásár, Pixiz-zel készített adventi montázsokkal
Budapest, Vác, Bécs
Vasárnap elkezdődik az advent. Ezért írok erről a témáról ezen a héten. Nagyon szeretem az adventi időszakot. Készülni a karácsonyra. Ajándékokat készíteni, vásárolni, adventi koszorút összerakni, forralt bort inni, mézes kalácsot sütni, templomi hangversenyre menni, korcsolyázni és szánkózni. Sajnos az utóbbiban kevés részem volt az elmúlt néhány évben Budapesten.
Adventi vásárokra is nagyon szeretünk elmenni. Felkészít minket lélekben az ünnepre, és együtt lehetünk ilyenkor a családdal és a barátokkal. Különösen szeretem Budapesten a Vörösmarty téri, a Bazilika előtti, a XII-II. kerületi, az óbudai és az újpesti adventi vásárt. Gyönyörű óvárosi környezetben van mind a négy vásár. Hangulatosak és általában a kézműves termékek is ízlésesek. A két belvárosi vásár természetesen nagyon drága, de egy forralt bor erejéig azért mindenképp érdemes ellátogatni. A bazilikánál pedig fényfestésben is gyönyörködhetünk. Időnként egy-egy kültéri program színesíti az itt tartózkodást.
A két külsőbb kerületi vásáron nagyon finomak az ételek, és nem olyan eszeveszett a tömeg sem. Ezeken a helyeken is akadnak programok, többek között előadások és kézműves foglalkozások, még korcsolyázni is lehet.
Egy-egy bevásárló központba is érdemes bekukkantani programok és szép kézműves portékák reményébe.
Az én alkotásaimat pedig szintén Budapesten, ezen a kézműves vásáron találjátok meg! Kiskertpiac-Madhouse Anker köz 1-3. November 27. 10.00-16.00-ig.
egy budapesti, belvárosi szálloda tetején korcsolyáztunk
Vácon legutóbb egy jurtában adventi vásároztunk. A forralt bort csinos bögrében kaptuk, amit aztán emlékül haza is vittünk. A főtéren volt felállítva a jurta. Remekül meg lehetett melegíteni itt az elfagyott végtagjaikat is. A főtér kis zugában; a csokizóban, különleges forró csokoládékat is lehetett kóstolni. A város díszkivilágítása itt is mennyei volt. A Vácon készült képeimből nem készítettem montázst.
Aki szeret utazni és ráér, annak tudom ajánlani a Bécs főterén tartandó adventi vásárt is. Ugyan a magyarhoz nem ér fel szépségben és ízlésességben, de ha máskor nem is, ilyenkor megéri felkutatni itt is a kuriózumokat. Én például itt ittam először puncsot. Ez a forralt bornál jóval erősebb nedű. Azóta már sok helyen láttam nálunk is. Ha már Bécsben vagyunk ajánlott megnézzünk néhány múzeumot: például a Ludwig múzeumot és a Hundertwassert remekműveket. Mikulássapkás lovakkal húzott kocsin is utazhatunk.
Szerintetek melyik a legszebb és legjobb adventi vásár?
A képeket a Pixiz nevű online montázs készítő programmal raktam össze. Rengeteg sablon közül tudunk választani attól függően, hogy hány képből készítenénk a montázsunkat. Lehet a képeket cserélgetni, valamelyik sablonnál egybe is be lehet húzni, valamelyiknél egyesével kell. A képkivágást lehet állítani, tükrözni, átláthatóságot állítani, szöveget lehet berakni, néhány betűtípusból választva, színt cserélni és árnyékot rakni hozzá. A végén el lehet menteni a logójukkal is és nélküle is.
Ezzel a mai témám végéhez értem. Találkozunk jövőhét péntek 11 órakor! Addig ezeken a csatornákon is megtalálhattok! Sziasztok!
https://hu.pinterest.com/szocs_barta_agnes
https://www.instagram.com/bartacreativestudio
https://www.facebook.com/bARTamuhely
https://www.facebook.com/bartacreativestudio
https://www.bartacreativestudio.com
https://www.youtube.com/c/bARTacreativestudio
https://www.youtube.com/channel/UCMYeOdB0QyaATysRCunOMWg
ha rendelnél a pólóboltomból...
https://pm111991.polomania.hu/termekek
https://www.vegyelhazait.hu/bolt/bartacreativestudio-2574
és ha támogatni szeretnél...
https://www.donably.com/barta-creative-studio
Nézzétek meg idevágó videómat is!