A "Kukucs" című filmem készítése egy kísérlet volt számomra. Olyan új terep volt a homokanimáció, amit azelőtt még nem próbáltam. A munkálatokra nyáron, anyukám kertjében került sor. Férjem, legnagyobb segítőm, ekkorra ugyan már barkácsolt nekem egy hordozható világítóasztalt, de ezt még a standard, normál méretű asztalommal készítettem. Ez olyan volt, mint amit a Pannónia Film Stúdióban is használtam, amikor rajz animációkat alkottam. Ennél a típusnál, az asztal közepén van egy négyszögletű rés kivágva és plexi van a helyére téve. Alulról egy lámpa átvilágítja a plexit, és ha rátesszük a papírokat, akkor át lehet másolni az alakokat az egyikről a másikra.

Ennek az asztalnak a lapjára szórtam rá a homokot és alakítottam ki belőle a jeleneteket a kitalált történetem alapján. Az egész olyan volt, mint egy játék, csak nagyon kellett figyelni, mert ha elrontottam valamit, például túl sokat mozdítottam nem vonhattam vissza úgy, mintha számítógépes programmal rajzoltam volna meg. A homok gyönyörű képet adott, ahogy átvilágította a lámpa fénye. De ne rohanjunk ennyire előre. A homokanimáció csak a felhasznált eszközök tekintetében jelentett újdonságot. A film elkészítését természetesen itt is a szinapszissal, animatikkal, story-board-dal kezdtem. (Ezeknek a fogalmaknak a jelentését előző bejegyzéseimben leírtam már, de a Wikipédián is rákereshetsz.) Fontos, hogy legyenek meg először a tervek, különben feleslegesen dolgozol. Tervek nélkül előfordulhat, hogy egy egész jelenetet ki kell húzni a filmből, vagy újra kell forgatni. Ráadásul a dramaturgiának sem tesz jót a kesze-kusza szerkesztés. (A dramaturgia jelentését szépen leírja ez a bejegyzés: https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Dramaturgia) Nem egy filmben lehet találkozni ilyennel. Minél hosszabb a film, annál fontosabb, hogy jó legyen a dramaturgiája, különben nézhetetlenné válik.

Miután elkészültek a tervek, és megfelelőnek találtam őket, hozzá láttam a megvalósításhoz. Először a munkaasztalt állítottam fel, majd a fények következtek. A fényeket úgy kell beállítani egy animációs film képkockáinak a lefotózásakor, hogy egyenletes legyen megvilágítás. Fontos hogy ne változzon a minősége (ereje, színe stb.) kockáról kockára. Arra is vigyázni kell, hogy se a fotóállvány, se maga a fényképezőgép ne vessen árnyékot a képre. Lehet, hogy nem tudjuk az összes képet egy alkalommal lefotózni, akkor tudni kell ugyanúgy visszaállítani a lámpákat. Egy animációs film akkor jó, ha másodpercenként legalább 12 kép látható benne. Folyékonyabb lesz a mozgás, ha a 25 vagy még annál is több képkockát használunk, ám ez jelentősen megnöveli a munkaórák számát.

Most következett a munka oroszlán része. Kiöntöttem a homokot az asztalra, és megformáltam az első képkockát, majd megnyomtam az exponáló gombot. Sorban készültek a fotók. Alakítottam a homokképen és kattintottam egyet a gépen. Lassanként alakot öltött a film.

A történet ismét saját élményből fogant meg. A gyermekvállalás foglalkoztatott abban az időben. Azt gondoltam, hogy egy elképzelt várandósságot és születést mutatok be a magzat szempontjából. Ehhez remek választásnak bizonyult a homokanimáció technikája. Nagyon varázslatos módszer ez. Könnyen lehet vele metamorfózist, azaz teljes átalakulást csinálni. Laza nyári elfoglaltságnak is kiválóan bevált. Amikor megvoltak a képek kezdődhetett a vágás. Szépen elrendeztem az egymás utáni képeket, töröltem hibásakat, néhány részt újrahasznosítottam, vagy megfordítottam. Változtattam amin kellett. Ahogy alakult a videóanyag, választottam zenét és zörejeket hozzá. Volt, amit saját magam készítettem el. Én voltam a narrátor is. Felvettem az előre megírt szövegem, ráillesztettem a már majdnem kész filmre és effekteztem. Így a vágást is gyorsan, lendületből sikerült összehoznom, ez a frissesség foghatta meg a bírákat is a 40. Budapesti Filmszemlén, ahol különdíjjal jutalmazták két társával együtt ezt a munkámat.