Ez az animációm egy kínai tanmese alapján készült. A mese tanulsága lett "csak" leszűrve és egy egész más történetben került kidolgozásra. Az általam megírt forgatókönyv szerint alkottam meg a karaktereket. A három fiú karakterét igyekeztem amennyire lehet különbözővé tenni, azzal együtt, hogy hasonlítaniuk kellett, hiszen testvérek voltak. Ez azért fontos, hogy ne lehessen összekeverni őket egy-egy jelenetben, mert akkor zavarossá válik a történet és az ember egy idő után beleun az érthetetlen szálak kibogozásába. Jó, ha személyiségben, mozgásban, színben formában is tudnak különbözni egymástól a szereplők. Az is tud használni a filmnek, ha megtudjuk érteni a küzdelmeiket, együtt tudunk velük érezni, szerethetőek, hitelesek.

A művemben a báránykát kéne őrizniük mindhármuknak, de az egyik olvas, a másik farag, a harmadik alszik közben. Igazából senki sem vigyáz rá, mindannyian a másiktól várják. A bárányka eltűnik. A farkas a környéken ólálkodik. A fiúk, mikor észreveszik, hogy eltűnt a bárány, egymásnak esnek. A történet végének a kitalálása a nézőre van bízva, így nincs szájba-rágva semmi, mindenki úgy folytathatja a sztorit, ahogy akarja. Szeretem az olyan regényeket ahol szabadon hagynak kérdéseket, hogy megválaszolhassuk, saját szánk íze szerint.

A mondanivalóm bemutatását festmény animációban álmodtam meg. Ez megint új terep volt nekem tele kihívásokkal. Fekete-fehérben készítettem, ezzel hangsúlyoztam, hogy régebben játszódik a történet. Egyébként is odáig vagyok a fekete-fehérért mind filmben, mind fotóban és grafikában. Nem mintha a színek az ellenségeim lennének, csak valamit könnyebb, jobb csak formákkal, fényekkel kifejezni. A fekete-fehérben a formák és fények sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak. Ma már a rengeteg színes reklám mellett sokszor figyelemfelkeltőbb egy monokróm megoldás. A monokróm egyszínűt jelent, itt az adott szín árnyalataival lehet játszani (azaz tónusozni). 

A rétegeket külön festettem meg, fekete olajfestékkel, a hátér zöld volt, így azt le lehetett választani róla az utómunka során. Ezt úgy hívják green-screen. A filmkészítésnél általában kék hátteret (blue-screen), vagy zöld hátteret (green-screen) használnak. Ez egy régi alapokon nyugvó technika; ami azért használatos kék, vagy zöld háttérrel, mert ezek a színek vállnak el legjobban az emberi bőr színétől. Azelőtt csak a  blue-screen volt divatban, mert kék színre volt a legkevésbé érzékeny a film, így azt volt legkönnyebb kimosni a filmből és mást vetíteni a helyére.

Az a jó még az olajfestékben, hogy lassan szárad és szépen terül. Nagyon élveztem a vele való munkát. A zöld papír felé üveget raktam, arra vittem fel a festéket, és azon alakítottam a tereket, alakokat. Külön lett megfestve a fű, a felhők, ezek csak a vágáskor kerültek össze. Némi rajz animáció is került a filmbe. Figyeljétek meg észreveszitek-e, hogy hol? A filmet télen készítettem, az olajfesték és a terpentin szaga egészen betöltötte a levegőt. Mivel viszont nagyon hideg volt kint, nem lehetett sokáig nyitva tartani az ablakokat. Egyszóval nem volt éppen "habostorta" a film forgatása. A vágása már kényelmesebb volt. Végeredményben megteremtettem benne egy ködös, szeles atmoszférát. A fejfájós (a szó átvitt és valós értelmében) napok a múlté voltak. Az erőfeszítések pedig nem voltak hiábavalóak, mert két másik filmemmel együtt különdíjat kapott az alkotásom a 40. Budapesti Független Filmszemlén.