Tűz és tenger folyománya
Egy tavaszi két hetes tanfolyamon tanultam először a Pannónia Rajzfilm Stúdióban és annyira megtetszett, hogy ezután jelentkeztem egy animációs képzésre elsajátítani a klasszikus rajzfilm készítés fortélyait. Olyan tanárok tanítottak, mint például Richly Zsolt, aki a Kockásfülű nyúl című rajzfilm-sorozatot is rendezte. Sok élő legenda volt még rajta kívül, aki oktatott. A "régi iskola" szerint tanultunk, ugyanazokat az eszközöket használva, mint a nagy elődök. Nagyon izgalmas volt olyan termekben rajzolni, ahol nem sokkal előtte fantasztikus művek születtek. Dr. Bubó és egyéb mesehősök jelenetein gyakoroltunk, de kreálhattunk sajátot is. Hosszasan rajzoltuk kockáról-kockára a filmek jeleneteit. Animáltuk a saját terveink hőseit. Biztos kéz kellett hozzá, hegyes ceruza és egy jó radír arra az esetre, ha hibáztunk volna. A rendezéshez jó, ha van az embernek térlátása és anatómiai ismeretekkel rendelkezik, mert akkor tudja, hogy mi merre és hogyan mozoghat. Munkánk végeztével egy felvevőgéppel felvettük a képkockákat. Ezzel ellenőriztük és meg is örökítettük a kész művet, hogy aztán hazavíve gyönyörködhessünk benne.
Másik iskolában is tanultam ebben az időben, ahol már újabb, modernebb technikákat is vettük. A "Tűz és a tenger" c. filmem itt készült. Ez volt az első rajzfilmem. Egy egyszerű történetet találtam ki. A tűznek és a tengernek a csatározását szerettem volna megjeleníteni. Készítettem hozzá szinapszist, storyboard-ot, animatikot, ahogy kell. (Régebbi olvasóim már tudják mik ezek.) A képeket a filmhez világítóasztalon hoztam létre. Eredetileg a Metallica szimfonikus lemezének az egyik számát használtam fel aláfestő zene gyanánt, mivel nagyon szerettem a punk és rock zenét tinédzser korom óta. Sokat táncoltam, énekeltem a strófáikra. Sok CD-m volt, állandóan azokat hallgattam, és az MusicTv-t. Tizenévesként szinte nem is vettem fel feketén kívül más színű ruhát. "Sajnos" szerzői jogok miatt nem használhattam fel legálisan az általam választott dalt. Mivel a Metallica számát nem használhattam, ezért havi díjat fizettem egy oldalnak, ahol olyan zenéket lehet letölteni, amiket aztán szabadon felhasználhatok. Kiválasztottam a rajzfilmemhez egy remek muzsikát. Így most már elhárult minden jogi akadály, és sok-sok év után megmutathatom mindenkinek ezt a számomra mérföldkőnek számító alkotást. Remélem hasonló jó érzés nézni, mint nekem volt anno dolgozni rajta!