2019. júl 19.

Természetesen tábor

írta: Sz. Barta Ágnes
Természetesen tábor

Szeretem a gyerekeket, mert leleményesek, játékosak, lelkesek, mint én is. Nekem is van három gyerekem, miattuk is és egyéb munkáim miatt is, volt már tapasztalatom a gyerekek foglalkoztatásában.

Szeretek kézműveskedni, mint azt már ti is észrevehettétek előző bejegyzéseimből, így nagyon nagy élvezettel tölt el, hogy idén nyáron három hetet táboroztatással tölthettem.

Férjem nővérével az általa szervezett néptánc táborban, amit főleg ovis tanítványainak hirdet meg, vezettem a kézműves foglalkozásokat és persze besegíttetem, ahol lehet a gyerekek körül.

Izgalommal tölt el, hogy mi az, amit meg tudnak csinálni a gyerekek a tábor folyamán és mi az, amit nem. Törhetem a fejem, hogy könnyítsek a dolgukon. Sokszor okoznak mindkét oldalról meglepetést. Ezért lehet, hogy változtatni kell menet közben a gyártási technológián. Az is érdekes, hogy milyen színeket használnak, mit hoznak ki abból, amit eléjük rakok. Kit mennyi ideig köt le az alkotómunka.

Én naphosszat tudtam ülni és alkotni már gyerekkoromban is, viszont tudom, hogy nem mindenki ilyen. Fontos azért, hogy egyaránt le lehessen kötni mindenki figyelmét legalább egy rövid időre, hogy ügyesedjen a keze, kiélje magát az alkotó tevékenységben. Olyat kell kitalálni, amit a legügyetlenebb is meg tud csinálni, de aki ügyesebb, gyorsabban elkészül és szeretne még alkotni, az el tudjon vele majd szöszmötölni hosszabban is.

Ha megvan, hogy mit szeretnék csinálni a táborban a gyerekekkel, össze kell gyűjteni hozzá az anyagokat; például össze kell szedni a körülbelül 90 darab tobozt, meg kell venni az ehhez elegendő faragasztót. Mind a négy napra, amikor kézműveskedni fogunk a megfelelő mennyiségű holmit be kell szerezni, némi plusszal számolva, ha valamelyik eltörik, leszakad, kilyukad satöbbi.

A meglévő cuccokat napokra lebontva összekészítjük és legalább egy héttel a táborok előtt már el szoktuk vinni a helyszínre, hogy amiatt már ne kelljen aggodalmaskodnunk.

Az első táboros hét azért mindig a legizgalmasabb, hogy hogyan reagálnak a gyerekek, hogy tetszik nekik a kitalált tárgy, amit megalkothatnak. Az első napokon azt érzem sose fogom megtanulni a gyerekek neveit. Aztán második napra ugyan még el-el szúrok néhányat, de harmadik nap már kívülről fújom mindet. Csütörtökre nagyon a szívemhez nőnek, pénteken nehéz őket elengedni délután, hogy egy évig nagy valószínűséggel nem látom egyiküket sem.

Szerencsére jól sikerültek a kézműves foglalkozások, olyan dolgokat tudtam kitalálni, ami után mindenki kíváncsian várta, mi lesz majd a következő, amit elkészíthetünk. A tábort mindig egy-egy tematika szerint szervezzük meg. Idén a négy elem volt a téma. Hétfőn a földről, kedden a vízről, szerdán a tűzről, csütörtökön a levegőről beszélgettünk. A játékok és az alkotások is erre a témára voltak felfűzve. Hétfőn zokniból készült kukac, röfi, nyuszi, kutya vagy emberke. Kedden virágot kötöztünk össze hurkapálcából és kukorica csuhéból. Szerdán állatarcos, vagy virágos medált formáltunk fenyőfa korongra pisztácia héjból, és a tölgyfánk lehullott terméseiből, fonallánccal. Csütörtökön tobozból, fagyöngyökből, csomagolókartonból raktunk össze pingvint és festettünk szívószállal képet. Pénteken összegeztük az addig átbeszélt dolgokat, és a rejtvény megfejtése után megleptük őket egy finom csokitortával, amit a napi kézműves foglalkozás szerint kézzel kellett a szájukba helyezniük. :)

Élményekben gazdag ez a három hét. A 300%-kal való pörgésben viszont nagyon elfáradok, ahogy az összes gyerekre figyelek, hogy ne essen bajuk, meg tudják csinálni, amit szeretnének és mellette jól is szórakozzanak. A kedves, vidám, kíváncsi, játékos gyerekek engem is nagyon fel tudnak tölteni. Nem vagyok egyedül velük, a fele csoport velem munkálkodik a művén és a másik fele játékos foglalkozáson vesz részt, aztán a másik fél jön hozzám ragasztani, hajtogatni, festeni és mennek a nálam lévő gyerekek játszani. Hárman vigyázunk rájuk a néptánc alatt a teremben, a játszótéren, séta közben és az étteremben is.

Felejthetetlen hetek voltak ezek, sok mosollyal, nevetéssel, tánccal, játékkal és alkotással fűszerezve.

A honlapomon egyebek mellett még olvashatok a kézműves-táborainkról is bővebben.

Szólj hozzá

kézműves technika alkotás gyerekek élmény tábor papír tervezés kagyló dióhéj újrahasznosított toboz tojástartó söröskupak konzervdoboz Wc papírguriga