2020. már 20.

Szénrajz, nem kell hozzá kályha

írta: Sz. Barta Ágnes
Szénrajz, nem kell hozzá kályha

Gyerekkoromban mi is készítettünk otthon szenet a rajzoláshoz. Úgy hallottuk, hogy ha a rózsa erős szárát elszenesítjük -megégetjük, hogy már fekete legyen- nagyon jó a rajzoláshoz. Nekünk voltak rózsáink és az egyiket visszavágva vastag tövet kaptunk. Ebből csináltuk a szenet, de csak annyira égettük el, hogy ne essen szét, és ne váljon hamuvá se. Kipróbáltuk és tényleg jól lehetett vele rajzolni. Így, hogy magát a rajzeszközt is mi készítettük még izgalmasabb volt a szénnel a munka. A rajzszakkörön és később a művészeti képzéseimen is sokat használtam az otthoni szenet. Nyakig fekete voltam tőle, de ezzel együtt is nagyon élvezetes volt vele dolgozni. Kellett hozzá még radír, amivel a fényeket vittem fel, és egy zsepi, amivel összemostam a szénvonásokat a papíron. Azóta van profi szénceruza készletem, mindenféle kellékkel, de kevesebbet használom, mint annak idején a régit. Pedig ettől kevésbé leszek fekete, mert ceruzába van belerakva a szén. A kezem sem lesz így olyan koszos, mert a szénnel magával nem érintkezik. Ezzel a technikával készítettem tájképeket, önarcképet, csendéleteteket. Azért is jó vele dolgozni, mert míg a vonalakat grafikaszerűen kell felrakni a papírra, az elmosások miatt -amit papírral, szivaccsal hozunk létre- festői lesz a végeredmény. Ne féljetek, hogy bekoszoljátok a kezeteket, ez csak növeli az élményt! :)

Ez egy gyerekkori önarcképem.

szenrajz.JPG

Ezt Párizsban készítettem a Notre Dame-ról még a 2019-es leégése előtt. Ebből és egyéb tájképekből, amit Párizsban rajzoltam hűtőmágneseket készítettem a családom tagjainak ajándékba. Ezekhez nem az eredeti kepeket, hanem kicsibe kinyomtatott másolataikat használtam fel. A barnás árnyalatú rajzokhoz olajkrétát használtam.

szenrajz03.JPG

szenrajz02.JPG

Szólj hozzá

rajz hűtőmágnes tájkép szén önarckép gyerekrajz rajzszakkör Párizs szénrajz olajkréta