2021. már 05.

Panoráma fotó, a világ körös-körül

írta: Sz. Barta Ágnes
Panoráma fotó, a világ körös-körül

Tizenöt-húsz éve még nem voltam oda a panoráma fotóért. Volt egy csoporttársnőm, aki mesterien készítette a panoráma fotókat egymás után, tetszettek is a munkái, mégsem ragadott magával a panoráma fotózás világa. Nagyon sokat dolgozott vele a lány, mert ügyesen kellett fotóznia, és utána még sokáig rakosgathatta a digitális képeket egy számítógépes program segítségével. Analóg fotográfiát használva még nehezebb lehet/lehetett az egész, mert ott még előbb kell gondolkodni és hosszú ideig tart az a folyamat, amíg a kész papírképet a kezünkbe vehetjük.

panoramafoto02.jpg

A fentiek ellenére nem zárkóztam el a panoráma képek készítésétől. Volt egy pici kis analóg gépem amivel megpróbáltam a "panorámafotó" készítést. Ennek a fotómasinának be lehetett húzni a lamelláit, és így kvázi panoráma fotót lehetett vele készíteni. Azért csak kvázi, mert egy normál képkockát kattintottál el, ezután ezt a képkockát nagyították le a színes fotólaborban valamivel nagyobb méretben. Készítettem vele fotókat, mert tetszett a különleges formátum, de a minősége elmaradt a többi fotómtól.

Sok víz lefolyt a Dunán mióta fotósiskolába jártam, de mostanra én is ráéreztem a panoráma fotó készítés ízére. Kaptam férjemtől egy telefont, amivel egészen egyszerűvé vált a panoráma képek készítése. Az alkalmazás segít, hogy ne térjek el a vízszintestől, így ne csússzon el a kép. Ha nem vigyázunk, lehet azért hibákat véteni ezzel is. Ez akkor történik meg például, ha a vízszintes mozgástól túlzottan eltérünk fotózás közben, vagy visszafelé húzzuk a gépet stb.

hibas.jpg

Hogyha viszont figyelünk ezekre jópofa képeket kaphatunk. A végeredményt összerakja a gép, és kész a bámulatos kép. A tér látványát változtathatjuk a fotóinkon. Lásd az alábbi képeken, amik mind ugyanazon a helyen készültek más-más irányból indítva a panoráma fotót.

tizenharmadikkerulet01.jpg

tizenharmadikkerulet02.jpg

tizenharmadikkerulet03.jpg

Vicces képeket is lehet vele készíteni, például olyat, amin többször szerepel ugyan az az ember. Ezt úgy érjük el, hogy a fotózandó személy a fotózó forgásával ellentétesen mozogva újra beleáll a képbe. Könnyű elrontani, ha túlszalad, vagy ha lassú a szaladó, vagy a fotós, de megéri kísérletezni. Születhet néhány különös torz arc, amin sokat lehet nevetni.

tizenharmadikkerulet04.jpg

tizenharmadikkerulet05.jpg

Itt egy épület ajtajában álltam és olyan a képem, mintha egy épület sarkában, az utcasarkon állnék. Kísérletezzetek ti is vele, ha van rá lehetőségetek!

utcakep.jpg

Remélem tetszett a bejegyzésem, jövőhéten újabb résszel örvendeztetlek meg benneteket!

Ha tetszett a bejegyzés like-old, iratkozz fel új tartalmakért és ha megteheted támogass engem a Donably-n!

Ezzel a mai témám végéhez értem. Találkozunk jövőhét péntek 11 órakor! Addig ezeken a csatornákon is megtalálhattok! Sziasztok! 

https://hu.pinterest.com/szocs_barta_agnes/

https://www.instagram.com/bartacreativestudio

https://www.facebook.com/bARTamuhely​

https://www.facebook.com/bartacreativestudio

https://www.bartacreativestudio.com/ 

és ha támogatni szeretnél...

https://www.donably.com/barta-creative-studio

Nézd meg fotós videómat a YouTube csatornámon!

Szólj hozzá

fotó funkció kép kísérlet mobiltelefon technika élmény fotók tervezés panoráma kompozíció fotópapír panorámafotó