Lézervágó lézergravírozó gép, lézer pontosságú ajándék készítéséhez
Novemberben teljesült férjemmel egy régi vágyunk. Vettünk egy lézervágó lézergravírozó gépet. Férjem bújta a netet már egy ideje, melyiket érdemes megvenni, mire kell figyelni, mennyibe kerül, hol kapható. Meghoztuk a nagy döntést, beruházunk rá. Novemberben meg is jött. Fiam segített az összeszerelésben. Letöltött férjem egy programot a netről, hogy kipróbálhassuk. Kipróbáltuk különböző beállításokkal, különböző anyagokon. A program viszont csak egy hónapig volt ingyenesen elérhető, így mivel férjem programozó, kihívást érzett, hogy a gravírozó,- vágó programot ő programozhassa le. Néhány éve volt egy rajzológépünk, amit ő hozott létre és ő írta hozzá a programot is, így nem volt alaptalan benne az a hit, hogy elboldogul egy ilyen program megírásával. Egy hónapon belül a munkája és a család mellett, -sok esetben éjszakázva- megírta a programot. A program jól működik, sok holmit tudtunk vele készíteni a november végi és a december végi kézműves vásárra, amire elmentem.
Készítettünk vele papírból dobozt és díszeket, fából gravírozott karácsonyfadíszt, rénszarvasos alakú hűtőmágnest többek között. Az orrszarvús karácsonyi mintám nagy népszerűségnek örvendett, mint ahogy a konzervatívabb rénszarvasos is.
Volt néhány rosszul kivitelezett vágás, eltolt munkadarabon elrontott gravírozás. Néhány vágásnál nem elég erősséggel, nem elég körben vágtunk, így nem vágta át a gép teljesen a faanyagot. Meggyűlt a bajunk a formák kiszedésével. Egy-két darab el is tört közben. A beakadt lézerfej néhány darab fakorongot eltolt, így eltolódott a gravírozás is. Szerencsére azonban elenyésző számú elrontott tárgy készült. Az égett fa szagát szellőzetéssel, majd erre alkalmas géppel oldottuk meg.
A karatés karácsonyra készítettünk egy fából készült karatés ajándéktárgyat. Én ugyan elég elfoglalt voltam gyermekeim betegségéből kifolyólag, így csak minimálisan voltam benne a tervezésben, a kivitelezésben meg egyáltalán nem, de azért bemutatom nektek a végeredményt.
Férjemtől saját készítésű puzzle-t kaptam karácsonyra, amit megtervezett és a lézervágóval kivágott. Amikor a kirakóst kiraktam akkor tudtam elolvasni a másik ajándékomat amit kapni fogok tőle a VIP-s mozijegyet. A napokban el is megyünk majd a filmre, aminek a plakátját összeraktam az általa megszerkesztett kirakósból.
Ezzel a mai témám végéhez értem. Találkozunk jövőhét péntek 11 órakor! Addig ezeken a csatornákon is megtalálhattok! Boldog Karácsonyt! Sziasztok!
https://hu.pinterest.com/szocs_barta_agnes
https://www.instagram.com/bartacreativestudio
https://www.facebook.com/bARTamuhely
https://www.facebook.com/bartacreativestudio
https://www.bartacreativestudio.com
https://www.youtube.com/c/bARTacreativestudio
https://www.youtube.com/channel/UCMYeOdB0QyaATysRCunOMWg
ha rendelnél a pólóboltomból...
https://pm111991.polomania.hu/termekek
https://www.vegyelhazait.hu/bolt/bartacreativestudio-2574
és ha támogatni szeretnél...
https://www.donably.com/barta-creative-studio