2019. már 08.

Felvétel

írta: Sz. Barta Ágnes
Felvétel

Ezt a filmet vizsgafilmemnek csináltam egyik évben, amikor animációszakra jártam. A feladat csak annyi volt, hogy legyen benne szájmozgatás. Ki szerettem volna próbálni a papírkivágós animációt, mert olyat még nem csináltam azelőtt. Megrajzoltam a storyboard-ot, ami egy-egy képben, némi szöveggel foglalja össze a főbb eseményeket, már részletesebben snittekre bontva, benne van a képkivágások, kameramozgatások leírása is. Ebből elkészítettem az animatikot, ami a storyboard képeit tartalmazza kisfilmbe rakva egymás után, hangokkal a film végső hosszának meghatározásával elosztva, és kitartva a jelenetek képeit. A képgrafikai műhelybe, ahova jártam, készítettem linómetszetet* a film történetének látványát megmutatva. Megterveztem a karaktereket. Összevagdostam magazinokból, divatújságokból az alakokat. Megírtam a szinapszist, ami egy rövid történetben meséli el, hogy mi lesz a filmben. Az animáció felvételében az egyik barátom, csoporttársam segített, kölcsön adta nekem a repróállványát. Ebbe raktam a fényképezőgépem, ezzel csináltam a közelítéseket és a svenkeket. A szereplőket mozgattam a fényképezőgép alatt kockáról-kockára, mint azt az animációban szokás. Amikor meg volt a felvétele a "Felvétel"nek, következtek az utómunkálatok, vágás, effektezés. Esetemben, csak vágtam az anyagot. Egy ismerősöm kislánya énekelte fel hozzá a kívánt dalt. Pontosítottam a zörejeket, hangokat, feliratoztam és készen lett. A legvégén találtam ki persze a végső címét, mert addig csak munkacímmel dolgoztam. Hamar készen voltak az utómunkálatok. Máig az egyik kedvenc filmem, azért is mert nagyon jó volt készíteni, meg azért is, mert saját életből élményből vett elemeket alkalmaztam a történet kialakításában.



* A linómetszet egy linóleum darab felhasználásával jön létre. Belevésünk az anyagba, így nyomtatás után ott fehér marad a papír, a ki nem metszett részek a nyomtató festék színét kapják.

Szólj hozzá

kép videó kísérlet alkotás animáció felvétel tervezés