2020. dec 18.

Sorozat, sorozatosan színes fotókat készítek

írta: Sz. Barta Ágnes
Sorozat, sorozatosan színes fotókat készítek

Amióta digitális fényképezőgépet használok azóta nem korlátoz annyira, hogy hány képet készíthetek. Persze most sem szeretem eszetlenül nyomni az exponáló gombot, számtalan mennyiségű képet készítve, mert véges a kártyám mérete, az akkumulátorom töltöttsége és belém hasít a felismerés is, hogy később nem szeretnék órákat tölteni a képek törölgetésével. Ezért meggondolom, hogy komponáljam a képeimet és hogy egyáltalán mit fotózzak le. Bár már nem tart annyi ideig a fényképezés, mint régen, amikor sok-sok percen, vagy fél órán keresztül egy helyben kellett állni a a modellnek a fényképezőgép előtt, és a fényképezőgép beállítása is perceket vett igénybe, hogy jó kép készülhessen. Már nem igazán kell fényt mérnem, beállítanom a rekesznyílást, csak ha különleges képet szeretnék készíteni. Sok esetben automatán fotózok, és csak a képkivágásra, meg a pillanat elkapására kell a fókuszáláson kívül figyelnem. A kép készítése közben a hangsúlyt van, hogy a megfigyelés és a furcsa pillanatok megörökítésére, és van hogy egy történet elmesélésére helyezem. A történet meséléshez fotósorozat is készülhet. Ez gondos tervező munkát igényel. Érdekesebb, ha képről-képre váltakozik a képkivágás, távolabbit közelebbi vált fel. A képek sorba állítása is fontos. Lehet időbeli sorrend a képek egymásutánjában, és egyéb ötlet szerinti elrendezés is szóba jöhet, ha más az alkotó koncepciója. 

Témáim voltak mindig is a romos házak, a lovak és a természet. Erről már olvashattál régebbi bejegyzéseimben is. Nem csoda, ha belőlük táplálkozva készítettem színes fotósorozataimat is.

Ezt a sorozatomat a 4-es metró építésekor készítettem. Egy kedves ismerősöm intézte el, hogy lemehessünk az alagútba. Nagyon izgalmas volt.

Ezt a sorozatomat a Kőbánya-Kispest Metróállomás újjáépítésekor készítettem. Gondoltam egyszer a képeim maguk lesznek a történelem.

Ezt a sorozatot "Valóság" címmel láttam el, mert minden olyan rozsdás és valódi rajta. Karakteres öreg bácsika sétál fel a rozsdás lépcsőn, amiről kopik a festék, és pihenő kutya van a házával az óriásplakát állványának tövében.

Ez pedig az "Álom" című sorozatom. A nyárfa termésével megtelt fűnek földöntúli kinézete volt, ezt kaptam lencsevégre egy, a Balatonhoz közeli községben.

Ez pedig az "Édenkert" című sorozatom. Ezek a lovak szabadon vannak egész nap ezen a gyönyörű területen, ahol minden megterem nekik, ami csak kell. Jóleső látvány a szemnek, főleg a szmogos városban ülve.

Ha támogatni szeretnél a Donablyn (https://www.donably.com/barta-creative-studio) megteheted!

12471383_482170021984273_762452090840181043_o.jpg

Szólj hozzá

fotó sorozat esemény álom technika valóság színes fotók témák állatok tervezés lovak fotókönyv Metro színes fotó állatoskép fotózáshoz