2022. dec 22.

Több, mint 10 dolog az adventi bakancslistámról

írta: Sz. Barta Ágnes
Több, mint 10 dolog az adventi bakancslistámról

Iskolai adventi vásárra készültünk,  vásári forgatag, adventi koszorú készítése

Adventi vásárra készültünk a gyerekeink iskolájában. Mindenki vitt alapanyagokat és volt az osztály által vásárolt is. Meleg tea, kávé és némi ropogtatnivaló mellett pohárdíszeket készítettünk a gyerekekkel. Egy-egy bögrébe oázist vágtunk, az oázisba gyertyát nyomtunk, műhó került rá karácsonyfadíszek és szalagok. Fogytak a díszek, forró volt a forróragasztó pisztoly. :) Sokat beszélgettünk munka közben az anyukákkal, apukákkal tanárnőkkel. Nagyon jó volt a hangulat szép díszek születtek.

A megrendezésre került vásár is fergeteges volt. Az osztályok standján eladott díszekből sok pénz befolyt az osztálykasszába. Lehetett adventi koszorút is készíteni -egyéb díszek mellett-, így az volt az első dolgunk, hogy azt összerakjuk magunknak. Ezután kimentünk az iskolaudvarára forró teázni, kávézni, sütizni. A gyerekeknek voltak hangulatos ügyességi játékok. Az ott kapott kuponokat sütikre válthatták be. Volt tombolasorsolás, amihez még hét közben lehetett ajándékokat felajánlani. Mi is ajánlottunk fel egys-mást. Az egyik osztály a rendezvény végén még egy gyönyörű adventi dallal is meglepett minket. 

iskolai_kezmuveskedes.jpg

Az adventi koszorún a gyertyát következő nap meg is kellett gyújtani. Minden vasárnap a gyertyagyújtás után adventi dalokat énekeltünk. December 6-odika előtt Mikulás dalokat is.

Mikulás

Nagylányom krampusz volt az iskolában nyolcadikosként. Előtte ezer helyen kerestünk neki ördögszarvat, de mindenhol csak rénszarvas és manó fejdísz volt. A csizmánkba sok finomságot hozott a Mikulás.

Adventi naptár készítése, bontogatás

Az adventi naptáromat szép, zöldes árnyalatú, kétféle, mintás kartonból készítettem. Négyszögletesre vágtam vágógéppel, aztán ceruzával kívánságokat írtam rá. Ma "sütünk/főzünk együtt valami finomat", "kapok egy hátmasszírozást" stb. A kártyákat egymás mellé tűztem fel gombostűvel a faliújságra. Minden nap másvalaki húzhatott a kártyákból és az a személy kapta a kártyán lévő kedves dolgokat. Volt, hogy a nagy rohanásban nem fordítottuk fel időben a kártyákat, így egy-egy nap kettőt is fordíthattunk. Fordítás után teljesültek a kártyán leírtak, és fordítva tűztük fel a helyükre kártyákat.

adventi_naptar.jpg

Instagram-os adventi naptár készítése, ünnepi posztok szerkesztése, felrakása

Az Instagram-ra ünnepi bejegyzéseket készítettem. Az első lapon egy-egy pólómintám volt egy-egy termékemen, amit a Pólómánián lehet megvásárolni. Képernyőképet készítettem róluk és raktam minden képre egy rénszarvast egy fenyőfával és egy számmal 1-24-ig. Ezekből minden nap a következő szám került ki az oldalamra. A posztok második, harmadik lapjára viccek érdekességek kerültek. Sajnos december 18-adika után elfogytak a mintáim. Nem tudtam különbözőt rakni, ezért egyéb alkalomhoz illő képeket raktam az első lapokra is. Nézzétek meg ti is mik vannak a számos ablakok mögött!

adventi_naptar_poszt.jpg

Lakásdíszek felrakása (égősor, ajtódísz, faliújság-ra téli képek stb.)

A jégcsapos égősorunk egész nyáron fent maradt a nappalinkban, ezért azt már nem kellett felrakni, csak bekapcsolni, így volt ez a konyha ablakon lévő égősorral is. Került még égő lányom szobájába, dísz az ablakokra, bejárati ajtóra és a faliújságra a gyerekek által készített téli hangulatú szépségek.

Rénszarvasos díszek, pólók egyebek készítése a Kiskert piac karácsonyi vásárára

Rengeteget dolgoztunk a férjemmel a műhelyben és otthon is, hogy sok mindent tudjak vinni a vásárokra. Rénszarvas szitámmal nyomott pólókat, zsákokat készítettünk. Készült még unikornisos és dínós is. Ez utóbbiakat még megspiláztuk foszforeszkáló és fluoreszkáló festékkel is. Fából alkotott termékeinket is élvezet volt már készíteni is. Férjemet ugyan közben kisebb baleset érte, ami megnehezítette a dolgunkat. Szerencsére azonban már rendeződni látszik. Vettünk magunknak egy lézergravírozó,-vágó gépet. Nagy izgalommal töltött el minket a használata. Szuper karácsonyfadíszek készültek. Az előző bejegyzésemben bővebben is olvashatsz a vásárra készített termékeimről.

Kiskert piac kézműves vásár

Vették az unikornisos dolgokat, mint a cukrot a vásáron. A fából készült holmik is arattak. Sok elismerést, dicséretet kaptam általuk. A december 18-ai vásár nagyon jól sikerült. A karácsonyi hangulatot megalapozta az ott lévőknek.

A számon persze most jött ki a herpesz, mikor máskor.

kiskert_piac_vasara03.jpg

A Madhouse szuper hely a város központjában.

kiskert_piac_vasara04.jpg

Sok kutya látogatta meg a standunkat.

kiskert_piac_vasar03.jpg

Szinte egyedül pakoltam ki mindent, és be is, de egész jól sikerült.

kiskert_piac_vasar02.jpg

Lehetett kuponokat is kapni tőlem a Funnylogic-kal közös játékainkhoz.

kiskert_piac_vasar01.jpg

Családi nap a Természettudományi Múzeumban

December elején még múzeumba is eljutottunk. Ahol sok állat a gyerekek kedvéért Mikulássapkában díszelgett. Ehhez kapcsolódóan volt egy kis játék nekik, és ajándékot is kaptak. Volt koncert a gyerekeknek, természetfotó kiállítás, és forralt bor a felnőtteknek. 

csaladi_nap_termeszettudomanyi_muzeum_02.jpg

A szarvassal én is lefotózkodtam a rénszarvasos mintás pólómban.

csaladi_nap_termeszettudomanyi_muzeum_03_1.jpg

Gőzmozdonyos kis vonatozás

Karácsonyi hangulatú gőzmozdonyos vonatozásra mentünk fiam osztályával. Szépen díszített vagonokban ülhettünk. Nagyot sétáltunk és sokat beszélgettünk. Nagyon szép nap volt.

gozvonat.jpgFehér mákos rétes

Lányommal kipróbáltuk a fehér mákos rétest. Az Urániához közel van egy rétesbolt, ahol ilyen különlegességet is árulnak. Nagyon finom és a fogad sem lesz tőle utána fekete. :)

fehermakosretes_02.jpg

A székek is nagyon mutatósak voltak.

fehermakosretes_01.jpg

Karácsonyi hangulatú fotók, séta, kirakat nézés

Karácsonyi hangulatú fotókat készítettem, sokat sétáltam a városban és kirakatokat néztem. A karácsonyi bakancslista ezen pontjait is kipipálhattam.

hangulat.jpg

Sokat simogattuk az állatkánkat Bécit. Az év legsötétebb napjaiban kell egy kis melegség az embernek.

nyul.jpg

Nyereményjáték a YouTube csatornámon

Nyereményjátékot hirdettem december elején és december 14-én le is zártam. A nyeremény rénszarvasos póló volt.

keszultunk_a_vasarra.jpg

Mompreneurs-os felajánlás, sütis koncert az iskolában

A vállalkozói csoportban, -amit sűrűn nézek és olvasok- felajánlást tettem egy adventi poszthoz. Karácsonyfa díszeket ajánlottam fel egy személynek. Jelentkezett is rá egy hölgy Kazincbarcikáról, így el is küldtem mihamarabb neki a díszekből összeállított csomagot. Én pedig könyvmentorálást választottam ki cserébe, a felajánlott szolgáltatások közül.

Gyermekeim iskolájában sütis koncertet hirdettek. Nagyon meghitté varázsolták hozzá az iskola udvart. A meggyújtott mécsesek a befőttesüvegekben a koncert helyszínére vezettek. Vittünk a koncertre mi is sütit. Volt némi zenés játék is. A koncert hosszúra sikerült, de nagyon megható volt. Sajnos az egész családunk nem képviseltethette magát, mert két gyermekem betegen feküdt otthon és a férjem vigyázott rájuk. Férjemnek videót készítettem mindenről, amiben a nagy lányom is szerepelt a hegedűjével.

sutis_koncert_ajandek.jpg

Zongora tanszék koncertje, adventi vásáron forralt borozás, forró kakaózás

Kislányom fél éve zongorázik. Ő volt az első a tanszaki koncerten. Bátor volt, szépen ült és ügyesen játszott. Köszönetképpen a koncert végén egy csomag Mozart golyót adott át a zongora tanárnőjének. A koncert után az adventi vásárban rétest ettünk, hozzá a gyerekek forrócsokoládét ittak, a felnőttek forralt bort, vagy krampampulit. Kicsit kellett volna, hogy hidegebb legyen és akkor az eső helyett gyönyörű havazásban fogyaszthattuk volna el a vásárolt étkeket. A kedvünket viszont az eső sem tudta elrontani.

zongoratanszaki_koncert.jpg

Buborékba ajándék babát vinni

Az említett adventi vásárba szép babát vittünk a gyerekekkel. Az ott lévőknek is tetszett, így előkelő helyet kapott a sátorban.

adventi_vasar.jpg

Korcsolyázás

Néhány alkalommal azért összejött, hogy a közeli jégpályára elmenjünk korcsolyázni. Nagyon élveztük még esőben is. A díszített utcákon szeretünk sétálni. Megnézzük ilyenkor a felállított betlehemeket is. Bejelentkeztünk a gyerekekkel december 24-e délelőttjére a művelődési ház "Hagyd főzni anyut" programjára. 

korizas_egyebek.jpg

Halászlé

Megvettem a piacon a halászléhez és a rántott halhoz a hozzávalókat. A fagyasztóba kerültek.

Templomi ének koncert

December 21-én adventi koncert volt a templomban, amin fellépett az egész ének-zenei iskola, köztük mind a három gyermekünk. Fiunk még furulyázott is. Nagyon jól sikerült. 

A koncert után még pizzáztunk egyet a helyi büfében, majd elmentünk a karatésok karácsonyára. Vittünk ajándékot és innivalót a terülj-terülj asztalkámra. Sokat beszélgettünk, jól telt az este.

Ajándékok készítése (naptár stb.)

A kézzel készített ajándékokat szeretjük karácsonykor. A gyerekeknek azért egy-egy könyv is becsúszik, de ezt a hagyományt nem hagyjuk elveszni. Naptár például már legalább tíz éve készítek a saját fotóimból a nagy-nagy család tagjainak.

A heti háromszor másfél óra karatéból időnként egy-egy kimaradt a hónapban, de helyette sétálni, tollasozni, pingpongozni kimentünk a fiammal, férjemmel. Egy-két születésnap és névnap tarkította a decembert. Voltunk szimfónikus koncerten is. A fenyőfákat megvettük a szűk családnak. Elszállította férjem és mindenkinek belefaragta a tartóba, így most már némi karácsonyi film nézés, ajándékcsomagolás és takarítás után izgalommal várjuk anyukám bejglijével a Szent-estét.

Ezzel a mai témám végéhez értem. Találkozunk jövőhét péntek 11 órakor! Addig ezeken a csatornákon is megtalálhattok! Boldog Karácsonyt! Sziasztok! 

https://hu.pinterest.com/szocs_barta_agnes

https://www.instagram.com/bartacreativestudio

https://www.facebook.com/bARTamuhely​

https://www.facebook.com/bartacreativestudio

https://www.bartacreativestudio.com

https://www.youtube.com/c/bARTacreativestudio

https://www.youtube.com/channel/UCMYeOdB0QyaATysRCunOMWg

ha rendelnél a pólóboltomból...

https://pm111991.polomania.hu/termekek

https://www.vegyelhazait.hu/bolt/bartacreativestudio-2574

és ha támogatni szeretnél...

https://www.donably.com/barta-creative-studio

Szólj hozzá

naptár videó kézműves vásár ajándék advent lakás élmény betlehem dísz korong rénszarvas koszorú ajtódísz vágás díszítés adventi koszorú gyerekrajz gyereknek gyerekekkel kézművesvásár