2021. ápr 16.

Természetfilm, röviden

írta: Sz. Barta Ágnes
Természetfilm, röviden

2020. augusztusában már írtam a YouTube csatornámról, az ott lévő videóimról és lejátszási listáimról. Mivel azonban a "Természetfilm 2 percben" című lejátszási listám azóta már több, mint 50 videót számlál, gondoltam megérdemel egy külön részt is. A rövid filmek kevés idővel rendelkező városi embereknek szólnak, akik az irodai munkából egy kis kikapcsolódást keresnek az állatos videókban. Állatos videóim között vannak pillangókról, bogarakról, rovarokról, tehenekről, birkákról, kecskékről, lovakról szólóak is többek között, de láthatsz videót halakról, madarakról és hüllőkről is ugyanitt. Ezeket az állatokat nem csak levideózom, de nem egyszer le is fotózom őket, és megosztom a róluk készült képeimet Instagram-on, Facebook-on a műhelyemben vagy a stúdiómban.

termeszetfilmketpercben.JPG

Az első néhány videó után úgy gondoltam, kéne valami összekötő szál a videók között. Ezért rövid inzertet készítettem nekik. Ennek természetesen nagyon rövidnek kellett lennie, mert maguk a videók is nagyon rövidek. Az inzertet Pencil2D programmal raktam össze. A vágóprogramomban időnként más-más hátteret és más-más színt adok a betűimnek és a kis rajzomnak, ami éppen a videómhoz illik. Ettől mindig friss lesz a megszokott inzertem.

Vannak fél percnél rövidebb videóim is, néhány videómmal viszont sikerült kicsúsznom a saját magam által felállított 2 perces időkeretből. Úgy gondoltam, nem vágom agyon ezeket a videókat, hanem inkább kaptak egy másik inzertet, amin jelezve van, hogy több, mint 2 perces a videó. Benne hagytam ezeket is a lejátszási listámban. Ilyen videó viszont arányaiban (még) elég kevés van.

Mivel túl vagyok az ötvenedik feltöltött videón ezen a lejátszási listámon, gondoltam készítek egy ünnepi inzertet, amit mostantól használni fogok. Ezt láthatjátok alul.

Igyekszem humort találni az életben, és azt megörökíteni. Ez talán felfedezhető a videóimon is. Az állatok nagyon szórakoztatóak és karakteresek amellett, hogy gyönyörűek is. Videóimmal szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy vigyázni kell a természetre, hogy még sokáig szép és kellemes legyen a számunkra. Ha többen észreveszik a kis csodákat, amik körülvesznek minket, azzal már sikerrel jártam.

Néhány videóm azóta nagyon nézetté vált, és ez nagy-nagy büszkeséggel tölt el. Nézzétek őket ti is szeretettel, olyan lesz majdnem, mintha a természetben járnátok!

Ezzel a mai témám végéhez értem. Ha tetszett a bejegyzés like-old, iratkozz fel új tartalmakért! Találkozunk jövőhét péntek 11 órakor! Addig ezeken a csatornákon is megtalálhattok! Sziasztok! 

https://hu.pinterest.com/szocs_barta_agnes/

https://www.instagram.com/bartacreativestudio

https://www.facebook.com/bARTamuhely​

https://www.facebook.com/bartacreativestudio

https://www.bartacreativestudio.com/ 

és ha támogatni szeretnél...

https://www.donably.com/barta-creative-studio

Ez az imént említett legnézettebb videó a lejátszási listámon.

Ez pedig itt a teljes lista.

Szólj hozzá

film humor videó alkotás természetfilm animáció videók élmény állatok csatorna célkitűzés természetfotó 2 perc inzert nézett YouTube lejátszási lista