2022. okt 21.

Kiállítás, ki állítja hogy könnyen megy?

írta: Sz. Barta Ágnes
Kiállítás, ki állítja hogy könnyen megy?

Néhány kiállításon már volt szerencsém részt venni -kiállítóként is- életem folyamán. Izgalmas egy jó kiállításon való részvétel akár kiállítóként, akár nézőként is. Léteznek csoportos kiállítások, amiken több művész alkotását állítják ki egy bizonyos tematikán belül. Vannak egyéni kiállítások, amiken pedig egy alkotó művei szerepelnek valamilyen tematikán belül. Lehet életrajzi kiállítás, ilyenkor a művész egész életéből válogatott alkotásokat mutatják be a kiállítótérben. A kiállításmegnyitókon sok esetben egy másik művész mond pár jó szót a kiállítóról, van pogácsa, esetleg lehet koccintani egy pohár pezsgővel. A jól öltözött emberek megtapsolják a rövid invitálót és a művészt, majd körbejárják a kiállítást, esetleg írnak a vendégkönyvbe valamit.

Nekem legtöbb alkalommal csoportos kiállításokon voltak kiállítva a műveim.
Az első csoportos kiállításom még az általános iskolában volt. Több rajzversenyt is megnyertem, és kirakták a falra a nyertesek képeit. Eljutottam egészen a kerületi rajzversenyig, ahol a téma az újrahasznosítás volt. Akkoriban Magyarországon még szinte alig tudott valaki valamit az ügyről. A felkészítő tanárom próbálta elmagyarázni nekem, hogy tulajdonképpen mi az, de valószínűleg ő se nagyon értette miről is van szó. A színes kukákról hadovált össze-vissza. Nem jutottam tovább.
A rajzszakkörös legjobb képeimet minden évben kiállították, és az egyik akvarell képemet -ami citromot ábrázolt- meg akarták vásárolni. Később -a művészeti iskolában- jó néhány kiállításra eljutottak a képeim. Felsorolni mindet már nem is tudom. A grafikus, a fotós és a divattervezői szakvizsgám egyik próbatétele a kipakolás volt. Ehhez a termeinkben ki kellett állítani a vizsgamunkáimat a falra, míg a többi munkám mellettük a mappámban foglalt helyet. A grafikusi szakvizsgám kipakolását le is fotóztam.

kipakolas01.JPG

kipakolas.JPG

Öt-hat olyan kiállítás volt pályafutásom során, amikre igazán büszke vagyok. Az egyik az Esztergomi biennálé, ahol az egyik kontakt képemet állították ki sok neves művész mellett, az Esztergomi Bazilikától nem messze a Rondella Galériában.
A Mai Manó Házban volt kiállítva -a Forte Forever kiállítás keretein belül- az egyik különleges technikával készült önarcképem. Nagy örömömre még Japánba is elvitték a képet a kiállítás után, hogy ott is megmutassák a "nagyérdeműnek".
A Fővárosi Nagy Cirkuszban állították ki a két részből álló tűzzománc sorozatomat. A képeimet gyönyörű fakerettel látták el. A kiállítás megnyitón mozgásművészek is felléptek.
A XVIII. kerületi önkormányzat galériájában rendezett kiállításon pedig fatáblára festett festményeim szerepeltek nagy sikerrel.
Pócsmegyeren pedig meseillusztrációimat állították ki. Ezen a kiállításon csak az én alkotásaimban gyönyörködhettek a vendégek, volt pogácsa is és riportot készített velem a helyi TV. Rengeteg kedves, bátorító üzenet érkezett a kikészített vendégkönyvbe.
Betlehemeimet 5 éven keresztül a Normafánál állították ki, ezzel ünnepi hangulatot teremtve az arra járóknak.
Falfestményeim pedig a Szemere-telep zajvédő falait díszítették éveken keresztül, amíg néhány huligán meg nem rongálta. :(

nagyfa_konyv.jpg 

Ezzel a mai témám végéhez értem. Találkozunk jövőhét péntek 11 órakor! Addig ezeken a csatornákon is megtalálhattok! Sziasztok!

https://hu.pinterest.com/szocs_barta_agnes

https://www.instagram.com/bartacreativestudio

https://www.facebook.com/bARTamuhely​

https://www.facebook.com/bartacreativestudio

https://www.bartacreativestudio.com

https://www.youtube.com/c/bARTacreativestudio

https://www.youtube.com/channel/UCMYeOdB0QyaATysRCunOMWg

ha rendelnél a pólóboltomból...

https://pm111991.polomania.hu/termekek

https://www.vegyelhazait.hu/bolt/bartacreativestudio-2574

és ha támogatni szeretnél...

https://www.donably.com/barta-creative-studio

Ha felkeltették az érdeklődésedet a könyveim, nézd meg varázslatos videómat az egyikről.

 

Szólj hozzá

fotó kép könyv képek festmény kiállítás grafika cirkusz illusztráció betlehem önarckép kipakolás biennálé zajvédőfal kiállításra