Divattervezés házilag
Én egészen korán kezdtem a ruhatervezést. Először rengeteg nő alakot rajzoltam, természetesen királylányokat, aztán már normál nő alakokat, különböző hosszú és rövid ruhákban. Másoltam is sokat indigó vagy pausz papír segítségével. Aztán a Barbie-jaimat öltöztettem fel a hozzánk közel székelő fürdőruhagyár kidobott anyagdarabjaiból. Kedvemre varrogathattam és tervezhettem a rengetegféle anyagból. Néha anyukám legszebb ruháit is sikeresen összeszabdaltam egy-egy, a Barbie-aimnak szánt alkalmi ruha kedvéért. Nem kevés bosszúságot okozva vele anyukámnak. Rengeteg szoknya, ruha, nadrág, kabát táska született. Anyukám is segített rajtam és a nővéremen, mert mindegyik babánknak kötött pulóvert és kalapot. Tele volt a Barbie-jainkkal és a ruháikkal az egész ház. Később, amikor divattervezést tanultam szintén felhasználtam a babáimat egy-egy tervem kicsiben való megnézéséhez. Jó szolgálatot tettek, mert lehetett rajtuk próbálgatni az anyagokat és a szabásvonalakat. Esküvői ruha terveimnél -ami eddigi életem folyamán az egyik legnagyobb és legjobban sikerült tervezésem volt- is segítségemre voltak.
Ha az ember nem tud szabásmintát tervezni, de szeret és tud varrni, hasznos beszerezni valamilyen újságot, amiben van szabásminta is. Kisebb alakításokat is könnyen lehet alkalmazni a terveken, hogy a mai divat szerint is megállják a helyüket, például rövidebb legyen egy szoknya vagy egy nadrág. Természetesen az anyagot is mi választhatjuk ki, ezért a most legdivatosabb színekből és anyagokból válogathatunk. Teljesen mai divatú ruhánk lehet, ha figyelünk a szín- és anyagválasztásra.
Egy meglévő ruhánkról is lekoppinthatjuk a szabásmintát. Én is így tettem ennél a ruhámnál. Kedvelt, sárga színű anyagot használva hozzá.
Ha megvan a megvarrt ruhánk, vagy veszünk egy egyszínű pólót, tervezhetünk rá egyedi mintát. Erre nyomtathatunk saját kezűleg, vagy megbízhatunk ezzel egy céget, és máris teljesen egyedi öltözetet kapunk. Különböző színű anyagokkal más-más hatást érhetünk el.
Készíthetünk pólóinkra világító festékkel, vagy vasalható fóliával is egyedi díszt. Ruháinkat feldobhatjuk egy különleges gombbal, vagy egy kedves folttal, ami eltakarhatja fiunk nadrágjának a térd részén keletkezett lyukat.
Régi megunt ruhádat is kedvedre átalakíthatod, és akkor környezettudatosan leszel csinos és egyedi. Én sűrűn készítek jelmezt egy-egy régi ruhadarabomat átalakítva.
A kiegészítő is a szettünk része. Fontos, hogy illjen a ruhánkhoz, egyszóval kiegészítse azt. Ezért is nevezik így! :) Gyöngyös boltokban rendkívül sok gyöngy közül választhatunk. Ezekből készült karkötőnket, láncunkat, gyűrűnket, fülbevalónkat, stb. teljesen az ízlésünkre tudjuk szabni, és biztos nem találkozzunk össze még egy ugyanilyen kiegészítővel az utcán.
Ha pedig nem tudsz szabásmintát készíteni, és nem szeretsz, vagy nem is tudsz bíbelődni a varrással, válogasd össze szettedet a hozzád illő divatos színekből, és fejezd ki vele a pillanatnyi hangulatodat, úgy hogy közben alkalomhoz is öltözöl! Én hetedikes-nyolcadikos koromban főleg bézs színű ruhákat öltöttem magamra, aztán volt egy legalább négy éves fekete korszakom, később szerettem télen kékben, nyáron zöldben lenni. Te melyik színeket részesíted előnyben és miért? Írd le nekem a bejegyzés alatt!
Ha tetszett a bejegyzés like-old, iratkozz fel új tartalmakért, és ha megteheted, támogass engem a Donably-n!
Ezzel a mai témám végéhez értem. Találkozunk jövőhét péntek 11 órakor! Addig ezeken a csatornákon is megtalálhattok! Sziasztok!
https://hu.pinterest.com/szocs_barta_agnes/
https://www.instagram.com/bartacreativestudio
https://www.facebook.com/bARTamuhely
https://www.facebook.com/bartacreativestudio
https://www.bartacreativestudio.com/
és ha támogatni szeretnél...
https://www.donably.com/barta-creative-studio
Nézzétek meg a témához összegyűjtött videóimat!
A tervezéshez szükségünk lesz egy két rajzra.
A ruha papíron történő bemutatásához használhatunk különleges kiegészítőket.
A ruha anyagának mintáját elkészíthetjük frottázs technikával.
Hogyha beöltözős buliba mész alakítsd át egy régi ruhádat!
Így készíts magadnak egyedi ékszereket!
Vagy így!
A környezetvédelem jegyében pedig így!
Táskádat pedig így újítsd fel!
Vagy készíts újat valami szép mintával, valahogy így!
Ha a nyakadra is kéne valami...
Ha pedig ehhez a sok ruhához már nincs elegendő vállfád...
Elkészült fülbevalóidat tárolni is kell valahol! (például a videóm második felében taglalt eszközön)
Ezek pedig az én ruhaterveim és végeredményei.
Nézzétek meg Youtube csatornámat hátha valami kimaradt! A divattervezés kedvelőinek is készítettem lejátszási listát az ilyen témájú videóimból, remélem kedvetekre lesz! :)