2021. aug 06.

Kompozíció, komp nélkül, ez az én pozícióm

írta: Sz. Barta Ágnes
Kompozíció, komp nélkül, ez az én pozícióm

A kompozíció nagyon fontos fogalom a képalkotásban. Legyen szó fotográfiáról, filmről, grafikáról vagy akár festményről. Rengeteg szakkönyvet olvastam erről eddigi életem folyamán, sok ma is a könyvtáram részét képezi.

A fotográfiánál már általában létezik az a dolog, amit a képünkre szeretnénk tenni, "csak" a képkivágást kell kiválasztanunk, esetleg várnunk a megfelelő pillanatra, amikor helyesen komponálva lencsevégre kaphatjuk a kívánt dolgot. Vannak "törvények", amiket betartva jól komponált képet kaphatunk. Előtte viszont végig kell gondolnunk, hogy mi a mondanivalónk a képkészítéssel. Adott esetben ezeket az íratlan törvényeket át is lehet hágni. Ezek például, hogy a lefotózandó alak ne nézzen ki a képből, azaz hagyjunk a tekintete előtt levegőt. Ne vágjunk le a fejéből, ne vágjuk le a végtagjait izületnél, mert akkor az csonkoltnak tűnik. Azaz férjen bele boka alatt is a lába, vagy például a sípcsontja közepénél vágjuk meg. Ne pont középre helyezzük a témát csak indokolt esetben. Felette se hagyjunk sok levegőt, pláne, ha a lefotózandó dolgot, alakot emiatt kevésbé mutatjuk. Szebb, ha aranymetszésbe komponáljuk a képünket. Képzeljük el, hogy gépünk keresőjét függőlegesen és vízszintesen is elosztjuk két-két vonallal harmadokra. A témánkat a két-két harmadoló vonal által kijelölt négy metszéspont valamelyikébe helyezzük. Erről a Wikipédiában többet is olvashattok. Ha a kép közepére komponálunk, akkor a körülötte lévő tér egy az egyben el is tűnik, mert az ember tekintete közvetlenül oda irányul. A mélységélesség, a színek és a formák is szerephez jutnak a képünkön, így ezeket is kompozíciónk részeinek kell tekintenünk. Ha a képet elkészítettük akkor a fekete-fehér kép nagyításakor, vagy a digitális kép grafikai programba vitelekor van lehetőség korrekcióra a képkivágás tekintetében. Persze ez mindkét esetben a kép kicsinyítésével is jár.

Néhány képemet hoztam nektek példának a komponálásra. Ezek ugyan grafikák, de jól látszanak a komponálás eszközei. Portréimat  aranymetszésbe helyeztem. Ezek némelyike filmes szélesvásznú kompozíció. Krokijaimnál tükörrel és tükörképpel komponáltam.

A grafikában is hasonló a komponálás folyamata. Itt más módon kell létrehoznunk az alakokat és formákat a papírra. Régi grafikatanárom rengeteg feladatot hozott ennek a gyakorlására nekünk. Többek között azt is, hogy egy négyzetbe vastagított vonalakat, később korongot, négyzetet kellett elhelyeznünk, hogy szép kompozíciókat kapjunk. Nem szerettük különösebben, de jó lecke volt a komponálás gyakorlására.  

Felül álló formátumban láthattok képeket fekete-fehérben. Ha nincsenek színek, a formák és kontrasztok érvényesülnek a kompozíció beállításakor. A fény és árnyék befolyásolja a komponálást, térbelivé és üdévé teszi a képet.

Fekvő formátumnál is szép eredményt hoz az aranymetszés használata. A videózásban csak a fekvő formátum használatos, bár az okos telefonokkal ez már megdőlni látszik. Grafikáinkon fényeket, árnyékokat radírozva és satírozva, érzékeltethetjük a lerajzolandó tárgy anyagát is!

kompozicio05.JPG

A fenti képen a teret "csak" a satírozással érzékeltettem. A satírozáson kívül más vonalat nem is használtam.

Színekkel is sok mindent elérhetünk a papíron. A kompozíció részei lehetnek a hideg-meleg színkontrasztok is. Első képemen egy festett krokimat láthatjátok, második képemen egy fehér gyűrött papírt festettem meg visszavert színekkel, így a fehér papírom színesben díszeleg. Harmadik képemen pedig fekete-fehér képemet színeztem ki csak egy-két színt használva.

Ezeken a képeken pedig négyzetes kompozícióimat láthatjátok képpel és szöveggel. Képeim szövegeim illusztrációiként működnek. Természetesen a szövegeket is megkomponáltam egy négyzetes papíron. A négyzetes kompozíció nagyon kedvelt főleg az Instagram bejövetele óta. Egy ideje nem kell feltétlenül ilyet használni Instagramon, de én megmaradtam ennél, mert nagyon tetszik. Ti milyen arányokkal rendelkező lapra szerettek kompozíciókat készíteni állóra, fekvőre, szélesvásznúra vagy a négyzetesre? Válaszaitokat kommentben várom.

 

Ha tetszett a bejegyzés  like-old, iratkozz fel új tartalmakért, és ha megteheted támogass engem a Donably-n!  https://www.donably.com/barta-creative-studio

Találkozunk jövőhét pénteken! Addig ezeken a csatornákon is megtalálhattok! Sziasztok! 

https://hu.pinterest.com/szocs_barta_agnes/

https://www.instagram.com/bartacreativestudio

https://www.facebook.com/bARTamuhely​

https://www.facebook.com/bartacreativestudio

https://www.bartacreativestudio.com/ 

és ha támogatni szeretnél...

https://www.donably.com/barta-creative-studio

Szólj hozzá

kép videó rajz festmény alkotás grafika fekete-fehér színes papír illusztráció tervezés kompozíció vágás négyzetes szélesvásznú álló kép fekvő kép