Dekoratív dekoráció
Mikor megláttam a Kik-ben egy színes, csillogó anyagot tudtam, hogy kell nekem, csak azt nem tudtam még, hogy mire fogom majd használni. Aztán kiötlöttem, hogy pohár alátétet szeretnék készíteni belőle. Gondoltam, söralátét kartonra ragasztom fel és az aljára parafát teszek. Nem tudtam, hogy ilyen nehéz lesz formára vágott söralátét kartont venni. Ívben tudtam volna venni több helyen is, van vágógépünk, de így is inkább az előre levágott mellett döntöttem. Több papír-írószer boltot is bejárva a negyedik ben végül találtam néhány darabot belőle. Vettem kereket és négyzeteset is, aminek a sarkai le vannak kerekítve. Ezután a gyerekekkel előkészítettük a dolgokat, amiket használni fogunk majd. Az asztalra újságot helyeztünk. ...



Mindenkinek van az életében olyan pillanat, amit szívesen megörökítene, és erre az alkalomra vagy profi segítségével, vagy saját kezűleg videó felvételt készít/készíttet. A meglévő felvételeket pedig célszerű összevágni, hogy ne legyen nézhetetlenül hosszú a történet. Itt megint lehet, hogy profi segítséget kér az illető, például egy 



