Vendégkönyv, most már a könyvespolcomon vendégeskedik

Egyik barátnőm mutatta meg nekem a könyvkötés alapjait egy általa készített, nekem ajándékozott kis könyvecskével . Ezután sok fényképalbumot készítettem ajándékba, amelyekbe saját nagyítású, fekete-fehér fotóimat ragasztottam be, sok örömet okozva ezzel a megajándékozottaknak. A könyvecskék borítójához rendszerint különleges papírokat választottam. Ilyenek voltak például a metál színű kartonok vagy a bőrhatású karton is. Volt olyan fényképalbum, aminek a borítóját még vászonnal is bevontam. Az előlapra odaírtam a legszebb írásomat elővéve, hogy miről szól az album. Férjemmel közösen is készítettünk könyvet. Ehhez saját családi történeteimet illusztrálva kinyomtattam vastag fényes papírra. A lapokat ...
Több állatos bábot készítettem nagy kartonra egy kis társulat "Vuk" című előadásához.
Egy nagy vászonra pedig egymás mellé festettem a történet képeit. Az előadás alatt tekerték ki a vásznat, úgy hogy a vásznon mindig a történetben szereplő következő képet láthattuk, mintha egy nagy diafilmet vetítenének le nekünk. 




